Hétköznap kora délelőtt van, a nappali kanapéján fekszem, csend van körülöttem, most sem tévé, sem rádió hangja nem szolgáltat aláfestést. Szeretem a csendet, ahogy idősödöm egyre inkább. Az ablakon keresztül figyelem a zord szürke felhőket tornyosulni, és várom az első esőcseppek dobolását az erkélyen hagyott tárgyakon. Megnyugtat, mióta az eszemet tudom, megnyugtat. Mindig próbáltam rájönni mi ez a vonzódás az eső iránt, mi lehet az első emlékem, ami meghatározhatta ennek az érzésnek a kialakulását. Úgy gondoltam születésem pillanata fog válaszul szolgálni. Kamaszként tettem fel a kérdést anyukámnak egy borongós napon. „Anya, mikor születtem esett az eső?” Válasza gyorsabban jött, mint vártam, „Nem Gabika, augusztus végén azon a napon hőség volt,…