A tücsök és a hangya
A tücsök és a hangya tanmeséjével ideje korán megismertetik a következő nemzedék lárváit. Óvó- és tanító nénik a rövidke történet felolvasása után, a gyerekek közreműködésével jutnak a mese végső tanulságára. Hogy, míg a hangya szorgosan gyűjtöget a nyár folyamán, előrelátóan, gondosan készülve az ínséges télre, addig a tücsök csak muzsikál és jókedvűen szórakoztat, nem gondolva a jövő nehézségeire. Büntetésképp pedig, a csöppségek egy emberként köveznék meg a hányaveti tücsköt.
Ám, ők ekkor még csak a mesét átívelő, mindössze fél év intervallumát ismerik meg. Felnőtt fejjel már tudjuk, a sokadik év után a hangya, ha csak egyszer, egyetlen egyszer, egy nyár erejéig, de tücsök szeretne lenni!
Ha szorgos nem is, de jó hangya vált belőlem is. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az első főnököm kétszer invitált vissza cégéhez dolgozni. A második munkáltatóm egyben a negyedik is lett, közvetlen az után, hogy a harmadik vezetőm december 31-i utolsó munkanapom éjjelén küldött új évi jókívánságai mellett, utolsó mondatként oda biggyesztette: „Még meggondolhatod magad!”
Számomra a munka mindig csupán egy eszköz volt annak megvalósulására, hogy egyszerűen fogalmazzak „kenyér legyen az asztalon”. Azt mindig becsülettel, legjobb tudásom szerint teljesítettem, de nem alakult ki bennem a hivatás iránti elkötelezettség, sem karrierista szemlélet. Pedig szerettem volna. Általános iskolai osztálytársakat figyeltem irigyen, akik már akkoriban, gyerek fejjel tudatosan készültek a felnőtt életükre. Volt, ki már ekkor tudta fuvola művész, katona vagy nővérke szeretne lenni. A gyermeki szocializáció folyamatai által a képzelet, majd a példák alapján, persze először én is királylány szerettem volna lenni, aztán óvó néni, tanító néni, postás, ápoló, katona, rendőr, boltos, éppen az adott napon mi jött velem szembe, de a kíváncsiság és az elképzelés csak ideig-óráig tartott. Majd ráeszméltem, én csak úgy, egyszerűn ÉN szerettem volna lenni, olyan boldog. Nem vitatom, a boldogság érzését bármi megadhatja az egyénnek, van kinek épp a munkája, hivatása, másnak a szülővé válás, kinek a sport vagy a hobbi.
Húszas éveimben egy esti szalonnasütögetés alkalmával, erről értekezve, barátaim az alábbi kérdést tették fel nekem – „Mi szeretnél lenni, mi tenne boldoggá?” Hosszan, az előttem lobogó tűz sárgás-vörös fénynyalábjaiba merültem, majd megszületett mára már köztünk szállóigévé vált mondatom – „Mondjuk, metál énekesnő Finnországban!” Viccnek szántam és hangos kacaj is volt annak fogadtatása. De tudjuk, minden vicc, cinizmus és szarkazmus alapja a mérhetetlen igazság. Metál énekesnő, épp úgy, mint a tücsök, ízig-vérig a felszabadító rock’n’roll, a flow érzés, a boldogság. És bár Tarja Turunen 2005-ben történő kiválása a Nightwish zenekarból komoly lehetőséggel kecsegtetett ez irányú elhivatottságom beteljesüléséhez, a kisujjamat sem mozdítottam érdekében. (kacsintok, vicc volt kedves olvasó, valamennyi igazságalappal, ugye)
Bárhogy is van, vagy lesz a jövőben, mozgatórugóm továbbra is a boldogság fenntartása lesz, ami így életem derekán már a nyugalom fogalmával azonosul. Lehet kicsit unalmas, lassú és öreges, de úgy hiszem, engem ez az út vezethet ki a földi lét körforgásából. Ha pedig tévedtem, talán következő életemben metál énekesnőként születek újra, mondjuk Finnországban, vagy én leszek a tücsök La Fontaine meséjében. Addig is, itt és most próbálom megérteni, átélni és tenni érte, milyen… boldog… embernek lenni!
Fotó – Pinterest