Idén töltöttem be azt a kort, mikor Ő nagymama lett. Milyen más életút, milyen más vezérfonal a miénk, és mégis napról napra fedezem fel magamban hasonlóságunk mibenlétét. Két ellentétes felfogás, két nézőpont, két eszme és nagyon is megegyező személyiség. Groteszk csavarja az életnek… Ő és én, én és Ő, Anya és lánya. Szimbiózisunk táptalaja mindvégig a különbözőségünkben rejlett, ahogy elválaszthatatlan ragaszkodásunk is a másikhoz, még ha azok sokszor fájdalommal vésődtek mindkettőnk szívébe.Mindig úgy hittem a szüleimmel való kapcsolatom nagyobb falatja az alkoholgőzzel átitatott árva apatípus feldolgozása lesz. Ma már tudom, hogy a feladatot nem Apa, hanem Anya tartogatta számomra és ezért lett éppen ő… Ő, az én Anyukám! Anya komplex…

Sokáig gondoltam úgy, abban az évben történt valami. Valami változás a légkörben vagy a bioszférában… de semmi erre utaló jel nem mutatkozott. Nem volt más a levegő és a vizeink sem mutattak ismeretlen alkotóelemet. Mindezek ellenére szentül hittem, mégis kellett lennie valaminek, egy indoknak, egy kézzel fogható dolognak bizonyítékként, hogy Ők mások, mint mi mindannyian. De abban az évben, mint annak előtt és utána is, ugyanúgy születtek az anyák fiai és az apák lányai.  Sem jobbak, sem rosszabbak embertársaiknál, ám személyiségük ezer közül is kitűnik. Harciasak, ám erős jellemük érző szívet takar. Makacsak, de minden konokságuk is szerethető ismérvük. Megnevettetnek, de sosem tudni milyen fájdalom honol mosolyuk mögött. Tisztán csillogó…

Egy történet… Évekkel ezelőtt, már senki sem tudja hogyan, úgy alakult, hogy én lettem a Királylány, ő pedig hű Komornám. Messzemenőkig nem volt ebben sem uralkodási vágy, sem alattvalói viszony. Ez egy szövetség, mely jóval evilági életünk előtt köttetett. Ő egy harcos amazon kinek ereiben sárkányvér csörgedez, naivan tiszta lelke vezeti jóságos és igazságos gondolatait, cselekedeteit. Szívéhez közel férni nehéz, de ha sikerül egy örök barátság a jutalmad! Átbeszélgetett óráink végén búcsúzásképp mindig hosszan és erősen ölel, melynek pillanatában megbánást érzek minden kimondott súlyos, nyers szavam miatt, aminek azonnal hangot is adok. Ő ekkor tenyerei közé fogja arcom, mosolyogva és könnyes szemmel kéri, sose fosszam meg őt ezektől az őszinte…

„[szingli < angol: single (egyedülálló < egyetlen) < latin: singuli (egyetlen) < simpla (egyszeres, szimpla)]” „szingli (angol) – Egyedülálló, egyedül élő, párkapcsolat nélküli személy, rendszerint nőről van szó. szingli (angol) – Egyes mérkőzés: egyes játék a teniszben. Ekkor 1-1 játékos van a játékban egymással.” A szótárak száraz ténye három mondatban. Nem boncolgat, nem elemez, nincs tényfeltárás sem érzelmi háttér. Koncként dobja a közvélekedésnek, amely felszínes előítéletet, megbélyegzést és általánosítást szül. Csakugyan a feminizmus rózsaszín esernyője alatt megbújó ideológia lenne? Valójában nemre való tekintet nélkül csak egy élethelyzet, melynek eredménye nem más, mint önmagunk megismerése. Híres megszemélyesítője a mozivászonról is ismert Bridget Jones, kinek „naplójába” betekintve megláthatjuk, ügyetlen tetteinek indoka nem…

Ki vagyok én? A kérdés, amit már jó ideje nem teszek fel magamnak. Negyvenegy év szoros kapcsolat köt önmagamhoz, és ez idő alatt többé-kevésbé megismertem lényem, és talán hatalmas meglepetést sem fogok önmagamnak okozni a jövőben. Családtagjaim, szeretteim, a hozzám közel állók sem tűnődnek már el rajtam. Olyan vagyok amilyen, beletörődtek vagy elfogadtak, ki tudja? Megbékéltek mivoltommal. Ez a közhelyesnek hangzó kérdés tulajdonképpen groteszk helyzetekben fogalmazódik meg, és megragadva az alkalmat, olyan jó érzés kimondani azt, mit is gondolok magamról… hogy ki vagyok én? A tárgyalóasztal mögött hárman fogadnak. Középen egy idősödő hölgy, arca nyúzott, de mégis tekintélyt érdemlő. Balján egy negyvenes éveiben koravénnek ható, konzervatív úriember. Jobb oldalon egy…

Egyesek szerint az élet, a születés és a halál közti időintervallum. A kezdet, ami megkérdőjelezhetetlenül az öröm és boldogság forrása, melyet egy felértékelt életút folytat, és amit végül szomorúság és fájdalom üres tere zár. Egy kimondatlanul elfogadott, egy felszínesen megírt koreográfia.Mások szerint az idő egy ember alkotta illúzió, melynek feladatául szabták, hogy kézzelfoghatóvá tegye létezésünk, dátumokkal naplózza fizikai életünk fontosnak vélt történéseit. Bízva abban, hogy a homokóra finom szemcséi elfedik az egy életre kapott testbe zárt időtlen lelket. Ami ugyanúgy, mint születésünk előtt már létezett, és ami halálunk után sem szűnik meg.Egyesek szerint a halál sosem jön jókor.  Ők, a születés és az élet idejét sosem kérdőjelezik meg, ám a…

Halálának 6. évfordulójára… Róla… Apáról! A történelem része életünknek, láthatatlanul is behálózza mindennapjaink, hat ránk, befolyásol minket. A kötelező iskolai tanulmányaink mellett, állami ünnepek alkalmával, tematikus dokumentum és világhírű mozifilmek hozzák közelebb a múltat. Megtanuljunk, elfogadjuk a hallottakat, megérintenek szörnyűségei és nyugtat a tudat, hogy szép új világunkban mindezt nem kellett saját bőrünkön tapasztalni. Szüleim halálakor azonban a tárgyaikba zárt múlt felidézi a történelem darabkáit. A polcról kartondobozokba pakolom a Szilvási regényeket, a Rejtő összest, a Magyarország Története sorozatot. Újságpapírba csomagolom a porcelán figurákat, a matrjoska babákat, a réz gyertyatartókat, anyai nagyapám famunkáit, munkahelyi emlékplakettjeiket. Előkerül gyűszűnyi vietnámi balzsam, rég elfeledett borotvapamacs, míves pipa gyűjtemény. A hagyatéki leltár végéhez közelítve…

A tücsök és a hangya tanmeséjével ideje korán megismertetik a következő nemzedék lárváit. Óvó- és tanító nénik a rövidke történet felolvasása után, a gyerekek közreműködésével jutnak a mese végső tanulságára. Hogy, míg a hangya szorgosan gyűjtöget a nyár folyamán, előrelátóan, gondosan készülve az ínséges télre, addig a tücsök csak muzsikál és jókedvűen szórakoztat, nem gondolva a jövő nehézségeire. Büntetésképp pedig, a csöppségek egy emberként köveznék meg a hányaveti tücsköt. Ám, ők ekkor még csak a mesét átívelő, mindössze fél év intervallumát ismerik meg. Felnőtt fejjel már tudjuk, a sokadik év után a hangya, ha csak egyszer, egyetlen egyszer, egy nyár erejéig, de tücsök szeretne lenni! Ha szorgos nem is, de…

Írnom kellett volna. Hetek óta írnom kellett volna. Igazából ez így, ebben a formában nem igaz, mert írtam, de közben beleragadtam az írás – sorozat nézés fogságába. Mondataim születésével egy időben, egy, a férjem által választott sorozat megszüntette körülöttem a való világ dolgait. Az egymást követő epizódok képkockái olyan mélyen vájták magukat elmémbe, hogy már semmi máson nem járt az eszem, csak az ott látottak nyomasztották nappalaim és éjszakáim egyaránt. Fuldokolva kapálóztunk a sorozat befejezéséig, hogy végéhez érve feloldozást nyerjünk, hogy lássuk, a velejéig romlott elnyeri büntetését, hogy még tudjunk hinni, a világunk nem ilyen irányba megy, hogy a dilettantizmus nem megállíthatatlan. A sorozat alapjául szolgáló könyvet írója 1985-ben vetette…

Tizenkét év. Sokszor hosszú időnek tűnik, máskor egy pillanat alatt elillan. Valaki sokallja, másoknál még belefér, vannak, kik néma közönnyel fogadják, én pedig fel sem fogom. Nem érzem jelentőségét, mert nincs miért jelentőséget szánni rá. Házasságunk évében jómagam a harminckilencet töltöttem, míg férjem az ötvenegyediket. Életkorán sosem ütköztem meg. Egyfelől köszönhető ez annak is, hogy több mint tíz évvel idősebb testvéreim és barátaik, minden nap részesei voltak életemnek, egészen kisgyerekkorom óta, így sosem éreztem őket egy számomra idegen nemzedéknek. Láttam, értettem őket, felfogtam az ő problémájukat, mint egy film forogtak előttem életük képkockái. Másfelől, hogyha két ember érzi egymást, azt koruk különbözősége sem gátolhatja. Mikor pedig már az ember átlépi…