Ellenséggyártásból ötös!

In the year 2525, if man is still alive
If woman can survive, they may find
In the year 3535
Ain’t gonna need to tell the truth, tell no lie
Everything you think, do and say
Is in the pill you took today
In the year 4545
You ain’t gonna need your teeth, won’t need your eyes
You won’t find a thing to chew
Nobody’s gonna look at you
In the year 5555
Your arms hangin’ limp at your sides
Your legs got nothin’ to do
Some machine’s doin’ that for you
In the year 6565
You won’t need no husband, won’t need no wife
You’ll pick your son, pick your daughter too
From the bottom of a long glass tube
In the year 7510
If God’s a-coming, He oughta make it by then
Maybe He’ll look around Himself and say
„Guess it’s time for the judgment day”
In the year 8510
God is gonna shake His mighty head
He’ll either say „I’m pleased where man has been”
Or tear it down, and start again
In the year 9595
I’m kinda wonderin’ if man is gonna be alive
He’s taken everything this old earth can give
And he ain’t put back nothing
Now it’s been ten thousand years
Man has cried a billion tears
For what, he never knew, Now man’s reign is through
But through eternal night, the twinkling of starlight
So very far away, maybe it’s only yesterday

Zager & Evans  –  In the Year 2525 (1969)
https://www.youtube.com/watch?v=Qf1gUN_cy_I

Az apokaliptikus végítélet, a mindent elpusztító borzalom egyidős az emberiséggel. Genetikailag belénk kódolt vágy, akarjuk mert megérdemeljük, elkerülhetetlennek hisszük, így tenni sem teszünk ellene. A falig megyünk mint egy öngyilkos osztag, közben rettentően sajnáljuk magunkat, hogy egy ilyen világban kell élünk. Gyártjuk saját ellenségeinket, mert az ember ellenséggyártásból ötös!

Talán a Mad Max valamelyik része, de az is lehet, hogy a Cyborg – A robotnő volt az első film egyike mely a disztópikus és posztapokaliptikus sci-fi, thriller műfajába bepillantás engedett. Mint most, úgy gyerekként is ha mozit néztem, kizárva mindent léteztem abban a képzelt világban. Nem írhattunk többet a ’90-es évek elejénél, én pedig a videomagnó kazettakiadó gombjára nyomva csak azon tűnődtem… Mennyi az esélye egy ilyen világnak a jövőben? Nem tartottam lehetetlennek.

Ahogy nem tartották azt más időkben és korokban sem. A Jelenések könyve magát a végítélet szörnyűségeit tartalmazza, és amely nem az egyetlen ilyen témájú ókori alkotás.
De ennyire nem visszamenve az időben érdekes, hogy 1927-ben a Metropolis című némafilm is egy a technikai fejlődés által elszigetelt társadalmi rétegződést mutat be.
Könyvek, filmek és szinte minden művészeti ág foglalkozik és ábrázolja az apokalipszist kiváltó okok lehetséges sokszínűségét. Vírusok, időjárási anomáliák, más civilizációk támadása… vagy talán ami a legkézenfekvőbb, mi magunk.

A világvégével kapcsolatos jóslatokra már fejünket sem emeljük fel. Az első ezredfordulóra ugyanúgy várták, mint utána szinte minden évszázadra. 1999 utolsó napján éjfél előtt egy perccel lélegzetvisszafojtva vártuk a következő perc történését. A maja időszámítás 2012-es végére és a 2014-es skandináv mitológiára alapozó Ragnarök eljövetelére csak legyintettünk, ahogy Newton 2060-ra prognosztizált világvége asztrológiai számítására és a 2182 kisbolygó becsapódásának jóslatára is. E jövendölések szinte mindegyike tőlünk, emberektől független, csupán az univerzum módosíthatatlan szabályainak áldozatiként tüntet fel bennünket. Mindezek nyugodt fényében lehetséges, hogy a világvégétől való félelem fel sem merül bennünk földlakókban mikor háborúkat, mészárlásokat, politikailag szélsőséges nézeteket valló vezéralakokat, veszélyes és sokszor kontrollálatlan tudományos és technikai vívmányokat szabadítunk egymásra, magunkra.
Más szóval, ahogy a fejlődésünk úgy pusztulásunk is saját teremtményeink, kezünk munkája következésképp, ha egy váratlan jóslat nélküli világvége peremén állunk riadt szemmel talán senki másra sem mutogathatunk, csakis saját magunkra.

Míg a valóságban hessegetjük a lehetséges következményeket a művészet fontos kérdésköre a lehetséges jövő ábrázolása, megjelenítése. Minden művészeti ág, szinte minden alkotója foglalkozott és foglalkozni fog ezzel a témakörrel.  Mélyről gyökeredző vallási elköteleződés vagy éppen a hitetlen realista nézetek, erkölcsi normák, elvek, túlélés, emberi gyarlóság, kilátástalanság, elveszettség, csalódottság, útmutatás inspirálja ezeknek a műveknek a keletkezését.
Műfajukat tekintve történelmi vagy spekulatív, utópikus fikció, sci-fi, disztópia, posztapokaliptikus regény, thriller. És ahogy a kezdő dalszöveg 1969-ben íródott, vagy az 1927-es némafilm, úgy napjainkban is újabb és újabb művészek boncolgatják, feszegetik időtől és tértől függetlenül az örök kérdést… Mikor és mi hozza el a vesztünk?

A Forecasting Research Institute egy észak-amerikai kutatóintézet, mely ezen kérdések megválaszolásával foglalkozik. Százalékos eredményei az elmúlt időben a következőképpen alakultak. Első helyen a mesterséges intelligencia végzett, ezt követi az atomháború, dobogósként harmadik helyre került a természeti katasztrófák, melyet az ember által előidézett, valamint a természetes pandémiák követnek.

Az „Al vagy MI” mesterséges intelligencia tehát első számú veszélyforrása végítéletünk eljövetelének. Az a mesterséges intelligencia melyet már nem csak a technikai, tudományos, katonai és üzleti élet használja, hanem mi magunk a mindennapjainkban az alkalmazásinkon keresztül, szórakozás, kikapcsolódás vagy vásárlásaink alkalmával. Ha ennyire engedtük behálózni vele az életünk, mégis miért ilyen ijesztő és veszélyes számunkra? A kérdés, amelyet sosem válaszolunk meg, pedig mindenki tudja… Mert nem ember! És miért olyan nagy jelentőségű mindez? Mert egyvalamit sosem fog tudni, amire mi emberek képesek vagyunk…

Mindenki tudja mire gondolok. De nálamnál sokkal jobban megfogalmazták már ezt előttem, sokan sokféleképpen. Számomra a válasz többek között a szélesvásznon tárult fel a MARVEL Ultron kora epizódja, a Gyilkosság a világ végén sorozat, de legfőképpen az Én, a robot című film kapcsán.

Ez utóbbi éppen húsz éve, 2004-ben debütált a mozikban, kezdőképében Isaac Asimov tollából, a robotika három törvényével:
1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját maga védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy a második törvény bármelyikének előírásaiba.

Tartózkodva a teljes cselekménysorozat leírásától, természetesen ez a három tökéletes és sziklaszilárd törvény is betarthatatlanná vált, és ahogy V.I.K.I. (Virtuális Interaktív Kinetikus Intelligencia) a szuperszámítógép mesterséges intelligenciája nőtt, megalkotta a Nulladik Törvényt, mely szerint a robotoknak a Három Törvényt is felülírva meg kell védeniük az emberiséget.
A fent feltett kérdésre azonban mégsem a filmnek ez a főszála ad választ. Az ügyben nyomozó Spooner egy korábbi autóbalesete csak percekre, visszaemlékezések és utalások kapcsán tárul fel a néző elé. De tökéletesen ábrázolja, hogy a robotika három törvénye valóban emberi életeket ment, de egyvalami nélkül… ÉRZELEM nélkül!
A baleset elszenvedőinek segítségére siető robot számolt, és a nagyobb túlélési eséllyel rendelkező nyomozót mentette meg egy 12 éves kislány megmentésével szemben. Csak számolt…

A Gyilkosság a világ végén egy tavaly bemutatott thriller, dráma. Főszereplője egy ízig-vérig Z generációhoz tartozó lány. A számítástechnikai kütyük használata, a kiberbiztonság kijátszása meg sem kottyan neki. Gondolkodó, cselekvő karakter. Egy milliárdos elszigetelt sarkvidéki menedékhelyére kap meghívást többedmagával. A sorozatos halálesetek nyomozása során a szálak a hely tulajdonosának Al-asszisztenséhez Rayhez vezetnek. A mesterséges intelligencia hibája egyetlen egy volt. Gazdája sötét kimondott gondolatait, indulatait, amit igazából az ember nem komolyan gondol, csak vagdalkozik azt ő, mint tényként kezelt, ahogy a filmben említik:
„Hibás programozás.” és eszerint cselekedett.
De ezen sorozatnak sem a főszála adja meg a választ a kérdésünkre, hanem egy mellékszereplő monológja:
„Ray képes Harry Pottert írni, Hemingway stílusában, mert olvasta a szerzők minden egyes írását és szavát. Bakker, valójában mindenki minden egyes szavát olvasta. A Micimackótól egészen Hitler beszédéig. A celebek gáz tweetjeit. Az iskolai lövöldözők kiáltványait.”
„Ezért rasszista, szexista és homofób az MI. Mert Ray nem egy orákulum. Hanem egy tükör! Mint mi, csak ÉRZÉSEK nélkül.

A mesterséges intelligencia már itt van köztünk. Miattunk és általunk él és fejlődik. Hisszük, hogy kontroll alatt tarjuk, miközben már rég kicsúszott a kezeink közül és mindezért őt, mint lehetőséget nem hibáztathatjuk.
Az Al nem egy ördögtől való dolog, önmagában az orvostudomány, a természettudományok, és még számtalan tudomány hasznára lehet abban, ha egész egyszerűen Asimov három törvénye alapján értünk lenne, ha csakis és kizárólag az emberi élet minőségének javítása, fenntartása lenne az egyetlen feladata minden szegmensben.
De mivel emberek irányítják (még) az ő akaratuk, gőgjük, hatalomvágyuk, pénzéhségük által deepfake tartalmak csapdájába esünk, vásárlást ösztönző algoritmusainak kereszttüzében költekezünk, adjuk ki visszaélésekre okot adó bizalmas adatainkat.

Mindezek mellett mégsem ezek a legnagyobb veszélyei.
Az ember gondolkodó, ám tökéletlen és gyarló entitás. Történelme során hatalmas eredményeket könyvelhet el, jókat és rosszakat egyaránt. Előállít, megfigyel, épít, javít, alkot, feltalál, tervez… Egyszóval olyan dolgokra képes, amely önmagában is káprázatos. Minden ember ilyen, minden egyes nap letesz valami az asztalra. Magáról, a munkájáról, a közösségéről, a társadalmáról, a hivatásáról, az odaadásáról, a szeretetéről, a fájdalmáról, a gondolatairól. Sokak ki is tűnnek mindezekkel a sokaságból. Remek szónok, hadvezér, államfő, színész, festő, író, filozófus, sebész, közgazdász, bíró…
Mindaz, amit elértek bennük született meg, az ő fejükben, az ő intelligenciájuk hozta létre. Melyet hozzáértő tudásuk mellett emberi érzelmeik formáltak. Ezért lett az ami, olyan és éppen ezért utánozhatatlan.
A mesterséges intelligencia használatával pedig pont ezeket a fejünkből kipattanó szikrákat akarjuk kiadni a kezünkből. A gondolkodást átadni másnak, mert így gyorsabb, eredményesebb, lényegre törőbb, nagyobb haszonnal kecsegtető a végeredmény. Számunkra pedig kevésbé megterhelő, nyugodtabbá válhat a munkafolyamat, általa kiküszöbölhető a kockázat, minimalizálható a veszteség, a saját bizonytalanságunk már nem akadály, csakis nyerhet vele az emberi lét és a végén már gondolkodnunk sem kell, mert mindenre megoldással szolgál.
Csak egyetlen dolog nem lesz benne… a gondolkodó ember!  A maga tökéletlenségével együtt nem születnek emberi teljesítmények, eredmények. Saját magunk leamortizáljuk a tudásunk.

Nem szeretném nem szeretni a mesterséges intelligenciát, de nap mint nap szembejön velem és megrémít. Könyveket illusztrál, forgatókönyveket ír, dalokat komponál. Megnyitom a YouTube csatornát és általa Freddie Mercury Adele dalokat énekel, és elborzaszt.
A napokban Helen Mirren életműdíjat vett át az American Cinematheque Awardon. A köszönőbeszéde felolvasásába kezdett túlzó színészi játékkal, majd egy ponton a mérhetetlenül csöpögős mondatok közepette ezt mondta: „És ezt az MI írta!”, majd darabokra tépte a papírt. Tökéletesen rámutatott a problémára. Tudunk köszönő beszédet írni mi magunk is, százszorta jobbat, és ha mégsem, hát legalább egyedit, ami a mi gondolatainkat és érzelmeinket tükrözi és nem egy közhelyekkel és túlzsúfolt jelzőkkel telehintett szóáradattal kerüljük ki a saját gondolat megszületésének lehetőségét.

Nem szeretném nem szeretni a mesterséges intelligenciát, mert biztos vagyok benne, hogy a működését sem értem, ahogy a felhasználását sem, de egyben talán biztos lehetek vele kapcsolatban.
Elolvas minden írott művet, ahogy a sorozat is említi „Micimackótól Hitler beszédéig”, de nem tud mérlegelni, erkölcsi normát felállítani. Nem tudja a jót és a rosszat értelmezni, hiszen még mi magunk sem tudjuk sokszor. Nem érti a túlzást, a kétségbeesést, a félelmet, a határtalan örömöt, a fájdalmat, az indulatot, a megbánást és a megbocsátást, ahogy a szarkazmust és a cinizmust sem. Egyszerűen, nem tudja mit jelent… embernek lenni!